FÜLSZÖVEG
Vadászéletemnek volt egy olyan időszaka, amikor az egyébként oly szeszélyes és ugyancsak forgandó szerencse maradéktalanul mellém szegődött. Közel két évig voltam a pártfogoltja, és ez alatt az idő alatt barátok, ismerősök révén - s életemben először -, kiküldetés alapján olyan vadászmezőkre jutottam el, amelyekről az ideig csak álmodoztam.
Álmaim megvalósultak, és szenvedélyemtől hajtva három kontinens több országában jutottam színes és gazdag vadászélményekhez. Először 1985 májusában a virágba borult mongol sztyeppeken és hegyekben próbálhattam a szerencsémet, és még ugyanazon év őszén Kanadában győződhettem meg arról, hogy ott sem minden fenékig tejföl. A következő év elején bölényre vadászhattam Lengyelországban, ősszel pedig egy hónapos élményekben, eredményekben rendkívül gazdag monogóliai vadászaton vehettem részt. Ennek a vadászatnak a fáradalmait még ki sem pihenhettem, s máris Spanyolországba sodort jóra fordult sorsom.
E négy, vadászatilag nagyon vonzó és attraktív országba szeretném élményeimen keresztül elkalauzolni a kedves Olvasót.
Gyimesi György
TARTALOM
Kudarc Vadrózsaországban 7
Születésnapi ajándék, avagy a lengyel erdők óriásának nyomában 61
Ázsia szívében 97
Spanyol capriccio 209
Vadászat; Vadász könyv; Gyimesi György; Vadászkalandok; Vadász-horgász történetek;